Almenü
Német Nemzetiségi Önkormányzat Pesterzsébet
Főmenü

Nyári Programok

NÉMET NEMZETISÉGI TÁBOR

TARJÁN
2019. 07.07. – 07. 13.

A tábor résztvevői 5-6. osztályos diákok voltak Budapest 23 kerületének nemzetiségi általános iskoláiból. A program 6 pedagógus és 5 középiskolás diák közreműködésével valósult meg.

A tábor 7 napja alatt a gyerekek megismerkedhettek számos német nemzetiségi hagyománnyal.

Két nap programja Tarján községben szerveződött. Az elsőn megtekintettük a tájházat, egy klasszikus sváb házat minden külső és belső jellegzetességével. Ugyanitt hallhattunk dalokat a helyi kórus néhány hagyományőrző ruhába öltözött tagjától. A második alkalommal pedig a tarjáni tanösvény bejárásával tehettünk szert különböző ismeretekre a helyi hagyományokkal kapcsolatban, valamint fontosabb közösségi tereket, épületeket tekinthettünk meg, beleértve a tanösvény neves megalkotójának, Mikonya József író, költő, zenész szülőházát is.

A táborhelyen is sok-sok izgalmas programot kínáltunk a gyerekeknek. A napok mindig egy-egy téma köré szerveződtek, melyeket alkalmanként meghívott vendégek tettek színesebbé. A főzőnap keretében sváb ételspecialitásokkal ismerkedtek a gyerekek és egy helyi asszony közreműködésével főztek-sütöttek. Erről a napról az Unser Bildschirm forgatócsoportja saját nemzetiségi műsorához felvételeket is készített.

Az irodalmi napon egy országosan ismert nemzetiségi írónő, Arnold Krisztina érkezett családjával. Színvonalas zenei és irodalmi produkcióikkal megérintették a gyerekeket.

A Neue Zeitung is képviselte magát egy izgalmas délelőtti foglalkozás keretében.

Természetesen nem maradhatott ki a szintén nemzetiségi hagyományokra épülő kézműves foglalkozás sem, melyet egy kovács és egy fazekas mester irányított. Az elkészült szebbnél szebb műveket szép emlékként hazavihették a gyerekek.

A fent említett programokat minden nap játékos vetélkedőkkel készítettük elő, valamint szabadidős programokról is gondoskodtunk a gyerekek részére. Volt ping-pong verseny, számháború, csillagnézés, focimeccs és más ügyességi játékok.

A búcsúestre érkezett egy helyi gyerekzenekar, akiktől különböző tábori nótákat tanultunk. Az est folytatásában a csapatok saját produkcióval készültek, majd bemutatták az egész hét folyamán két fiatal táncos által esténként elsajátított sváb táncot.

A tábort hagyományos tábortűzzel zártuk.

A hazautazás előtt ünnepélyes eredményhirdetést tartottunk. Több kategóriában is értékeltük a gyerekek egész heti tevékenységét, úgy, mint szobarend, sportversenyek, csapatversenyek, valamint német nyelven írt heti eseménynapló.

A tábort a Fővárosi Német Önkormányzat szervezte, a pesterzsébeti Német Nemzetiségi Önkormányzat pedig támogatta a program megvalósulását.